Történetünk
A Bajkó Zenekar 2013 tavaszán Budapesten, lelkes, muzsikát kedvelő, vidéki fiatalokból alakult. Az idő során az együttes formálódott, a zenekar tagjai összecsiszolódtak, így alakult ki a jelenlegi felállásunk. Közös nyelvünk a magyar népzene. Együttesünk tiszta forrásból merített dallamokat szólaltat meg, a Kárpát-medence számos szegletéből. Legfőbb összetartó erőnk a barátság és a zenei fejlődésre való közös igény.
No de mit is jelent az a szó hogy Bajkó? A szónak két jelentése ismert számunkra. A Debreceni Cívis Szótár szerint (paszománykészítéshez használt) jó minőségű arany, a Magyar Néprajzi Lexikon szerint pedig fekete gallértalan, gyönggyel és selyemszalaggal díszített női ujjas.
A BANDA
Kálmán Bence
HEGEDŰ
9 éves korom óta hegedülök, a magyar népi kultúra létem egyik alappillére. Szerencsésnek tartom magam, hogy lehetőségem adódott olyan mesterektől tanulni, akik adatközlő zenészként teljes hitelességgel tudták átadni tudásukat számomra.
Horváth Balázs
HEGEDŰ, HARMONIKA
Édesapám révén már egész fiatal koromban megismerkedtem a népzenével, és az idő múlásával egyre inkább életem részévé vált. Az autentikus magyar népzenén keresztül tudom könnyedén kifejezni magamat.
Weingart Csaba
BRÁCSA
12 éves koromban ismerkedtem meg a népzenével, néptánccal, ami a kezdeti nehézségek után csőstől magával ragadott. Ettől a pillanattól kezdve belevetettem magam a különböző tájegységek zenéibe, és próbáltam minél több tudást megszerezni. Nagyon nagy örömre lelek, mikor az öreg muzsikusok zenéjét hallgathatom, legszívesebben ezt az örömöt adnám át minden embernek.
Varga Balázs
NAGYBŐGŐ
Saját kultúránk szerves része mindennapjaimnak. Családom, barátaim és szakmám révén is lépten-nyomon velem van. Örülök, hogy jó kapcsolatot ápolhatok zenésztársaimmal. Fontos kihasználnunk a magyar népzene közösségkovácsoló erejét, fantasztikus dolgokra képes.
Fontosabb fellépéseink, részvételeink
-
2019 - A Hagyományok Háza beválogatja zenekarunkat a nemzetközi zenei portfóliójába. link
-
2018-2019 - Tizenkét alkalmas lemezbemutató koncertsorozat Sőregi Anna közreműködésével Délvidéken és Magyarországon
-
2019 - elkészül első videóklipünk: YouTube
-
2018 ősz - elkészül első lemezünk Párosan címmel
-
2017 ősz - turné Nyugat-Európában:
Koncertek Belgiumban, Svájcban és Ausztriában
-
2017-től kétheti rendszerességű
táncházak Budapesten
-
2016 - három hetes kínai turné
a Bihari János Táncegyüttessel
-
2014-2015 - rendszeres táncházak
a Bihari János Táncegyüttessel
-
2015 nyara - Milánói Világkiállítás Magyar Pavilonjának zenekara két héten keresztül
-
2014-től állandó együttműködés
a szegedi Hatetudnád Táncműhellyel
-
2014-től rendszeres együttműködés
a bécsi Délibáb Tánccsoporttal
-
2014 nyara – táncházi zenekar a
Kalotaszentkirályi Népzene- és Néptánctáborban